2014. augusztus 25., hétfő

GAMMA nagyítógép retro fotó készítés kelléke 1Ft! - Jelenlegi ára: 1 Ft


Egy a korának megfelelő állapotban lévő Gamma fényképnagyító gép a 60-as évek elejéről.  
GAMMA OPTIKAI MŰVEK eredeti termékleírásával.
A készülék esztétikailag renben van. Nem próbáltam beüzemelni, így nem tudom, hogy működőképes állapotban van e.
 A csavarmenetes tartórúdon - a megfelelő tekerővel - fel vagy le  mozgatva lehetett beállítani a nagyítás mértékét, vagyis a készítendő kép nagyságát. A két kisebb tekerővel lehetett beállítani az élességet. Két lemezcsík, amelyek amellett, hogy rögzítették a fotópapírt, a készítendő kép keretkivágását is szolgálták. A lencse elé fordítható piros előtét tette lehetővé, hogy a pontos beállítás történhessen úgy, hogy közben a fotópapírt még ne érje expozíciós megvilágítás. Maga az exponálás ennek az előtétnek a kifordításával, majd visszafordításával is történhetett.   A jól megválasztott megvilágítási idővel akár a negatív alul- vagy felülexponáltáságát is korrigálni lehetett, illetve különböző  effektekre is alkalmas volt. Nem rutinszerű nagyításoknál a megfelelő megvilágítási időt ún. "próbacsíkokkal" lehetett kikisérletezni, annak érdekében, hogy ne teljes fotópapírt rontsunk el.
TOVÁBBI AUKCIÓIMBAN:
ÜGYESKEZŰ-GYŰJTÖGETŐ NAGYMAMA HAGYATÉKÁBÓL: CAMPINGFŐZŐ, KEMPINGSZÉK-ASZTAL, KÉPKERET, PORCELÁN, NÉPI KERÁMIA, LÁMPABÚRA, LÁMPAERNYŐ, TÁROLÓ KOSARAK, FÉMDOBOZOK, SZERSZÁMOK, KÉPESLAPOK, TÉRKÉPEK, GIGANTIKUS MENNYISÉGŰ, KÜLÖNBÖZŐ FAJTA, ANYAG, ANYAGDARAB, BŐR, SZÉTBONTOTT VAGY FÉLIGKÉSZ RUHA, FÜGGÖNY, HÍMZÉS, TERÍTŐ, ZSINÓR, CSIPKE, GOMB, FONAL, FÉNYKÉPEZŐGÉP, RÉGI OROSZ VARRÓGÉP, stb.
 
TELJES LAKÁSÜRÍTÉS!
Folyamatosan pakoljuk ki tárolóinkat, szekrényeinket, érdemes körülnézni termékeink között és időnként visszalátogatni új aukcióinkhoz!
Kínálatunk zöme, különleges, múltidéző, retro és antik tárgyak, kiváló állapotban!
Nálunk alkudozni is lehet! : )
 
 
Szállítási információk:
A termék a XIV. vagy a XV. kerületből vihető el, időpont egyeztetéssel!
Villámáras vásárlás esetén Budapest egyes kerületeibe, továbbá Fót, Őrbottyán, Dunakeszi, Göd, Dunavarsány, Ráckeve útvonalakon ingyen kiszállítom a terméket.
A vidéki átadásoknál egyeztetés szükséges, mivel egyes helyekre csak heti, kétheti vagy havonta egy alkalommal megyek!
Figyelmedbe ajánlom családom további aukcióit, összevonható mind: Nellikincsei, limlomkincs és biromarcsi felhasználó néven hirdetünk még rengeteg 1 Ft-ról induló terméket.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-09-13 20:30
. GAMMA nagyítógép retro fotó készítés kelléke 1Ft! - Jelenlegi ára: 1 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése